Szolgáltatói felelősségbiztosítás
A vállalkozások és intézmények gazdálkodási és működési körükben bekövetkezett nem várt események miatt kártérítési felelősséggel is tartozhatnak. Felelősségbiztosítás alapján a biztosító – a szerződésben rögzített kártérítési limit erejéig – átvállalja a biztosított által okozott károk következtében a biztosítottat terhelő kártérítési kötelezettségének a biztosítási szerződésben meghatározott körét.
A Generali Biztosító Zrt. – a szerződésben megállapított mértékben és feltételek szerint – mentesíti a biztosítottat az általa nyújtott szolgáltatás teljesítése során, illetve hibás teljesítése következtében a biztosított szerződéses partnereit vagy a szolgáltatás igénybevevőit ért:
- dologi károk megtérítése alól, amelyekért a biztosított a magyar magánjog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik;
- dologi kárral közvetlenül összefüggő sérelemdíj megfizetése alól, melynek a megfizetésére a biztosított –személyiségi jog megsértésére tekintettel – a magyar jog szerint köteles.
Csak Külön feltétel alapján terjed ki a fedezet:
- a biztosított birtokában lévő (a biztosított által bérelt, haszonbérelt, haszonkölcsönzött, letétként kezelt, megőrzésre átvett stb.) tárgyakban okozott károkra;
- a biztosítottat mint ingatlan bérbeadóját terhelő kártérítési kötelezettségekre;
- a biztosítottat mint gépek, műszaki eszközök, egyéb használati tárgyak bérbeadóját terhelő kártérítési kötelezettségekre;
- azokban a dolgokban keletkezett károkra, melyekre a biztosított által nyújtott szolgáltatás irányul tárgyak elveszéséből, elhagyásából, eltulajdonításából eredő károkra;
- gépjárművekben okozott károkra
Példák
1. Példa: egy radiátorszerelő rosszul javítja meg a radiátort, ezért az eláztatja és tönkreteszi a parkettát. Ezt a kárt a szerelőnek meg kell térítenie, kivéve ha Szolgáltatói felelősségbiztosítással rendelkezik.
2. Példa: egy festő falfestés közben létrával kiverte az ablaküveget. Ezt a kárt a festőnek kell megtérítenie, kivéve ha Szolgáltatói felelősségbiztosítással rendelkezik.
Kérje tanácsadónk segítségét, és díjmentesen tájékoztatjuk a lehetőségekről!
Bánfi Ildikó vezető tanácsadó
Telefonszám: +3670 703-3641
banfi.ildiko@general